Közösségi oldal?

Jó dolog a közösségi oldal. Jó dolog a közösségi oldal?

Jó, hiszen beszélgethetünk a rég nem látott, vagy távol élő barátainkkal, folyamatosan tarthatjuk a kapcsolatot a családunkkal, megismerhetünk új embereket, ezáltal barátokra tehetünk szert, okos, vicces, szép, idióta, bármilyen posztokkal, írásokkal, képekkel találkozhatunk. Tanultam már olyan dolgot egy posztból, amire rá sem kerestem volna, hogy mi az, hiszen azt sem tudtam, hogy a világon van. Láttam olyan csodás tájképeket, amikről nem tudtam volna könyvet keresni, miután azt sem hittem, hogy ilyesmi létezik…. Vannak kedves új ismerőseim, hála a közösségi oldalnak…, és vannak régiek, akiket új oldalukról is megismerhettem. 
Kértem már segítséget, kaptam is kedves emberektől, ugyanúgy, mint lelki támogatást is akár. Próbáltam már vigasztalni ismerősöket, ha bajuk volt. Olvasom a híreket, amik valóban foglalkoztatják a “keményen dolgozó kisembert”, mert azok biztos, hogy ki vannak posztolva. Jókat röhögök a különféle vicces képeken, videókon, szóvicceken. Némely posztok pedig kisebb tanulmányt jelentenek – az emberi sokszínűségről, értelemről, butaságról, jóságról, rosszindulatról. Sokszor nagyon tanulságos. 

Szóval, jó dolog a közösségi oldal. 

Itt aztán ki lehet engedni a gőzt, lehet hülyülni, kacérkodni, flörtölni, cukkolni egymást, jókat nevetni – és lehet lázadni, fenyegetőzni, vita helyett veszekedni, egymást jelentgetni, szidni a rendszert, a többi embert, az időjárást, bármit. És fel lehet háborodni, lehet lelkesen hőbörögni, egymást felhergelni, egyetérteni, akár még tüntetést szervezni is – elígérkezni rá, majd otthon maradni, és a fotelból fikázni az embereket, hogy nem mentek el elegen. Lehet háborogni, majd legyinteni. A közösségi oldalon majdnem minden elfér. 
Elférnek rajta a megszállottak, a valamiben hívők, az okostojások, a vicceskék, a mizantrópok, bárki. És majdnem mindnél ott van a Bölcsek Köve. Csakis így lehet ugyanis, hiszen senki más véleményét nem hajlandók megfontolni, csak a magukét érzik igaznak. Ha nem értesz vele elsőre maximálisan egyet, töröl az ismerősei köréből. Utána már csak egy feladatod van: elgondolkodni azon, hogy sajnáld-e. Az ismerőst is, meg a törlést is…. És mikor az ember besokall, úgy érzi, mérgezése van. Közösségioldal-mérgezése. Belőlem pl. leginkább valami értetlen ember váltja ki legtöbbször, meg az, hogy ha túl sokat olvasom a posztokat, emellett gyanútlanul híreket is olvasok, és alattuk a kommenteket. Na, az kész. Érzem, látom, hogy mennyire reménytelen is az egész. Az emberek soha nem fognak megférni egymás mellett. Jó, soha ne mondd, hogy soha… De igazából nagyon kevés dolgot tudok elképzelni, ami legalább időlegesen egy oldalra terelné az embereket, és TALÁN megszüntetné (szüneteltetné) kicsit az ellenségeskedést, irigységet, rosszindulatot, bűnözést, és átbillenne a mérleg, és segítőkészség, egymás iránti felelősség, összetartás jellemezné inkább az emberiséget. Sajnos, az elképzelt lehetőségek közül egyik sem túl kellemes. Csak nem értem azt, miért kell bajnak történni ahhoz, hogy az ember – legalább egy időre – ember legyen?  Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok azok, amik miatt néha úgy gondolom, elegem van már abból a sok negatívumból, ami a közösségi oldal számomra vitathatatlanul pozitív voltát megmérgezi. Olyankor fb-mérgezésem van, tudom: hanyagolni kell pár napra, mert különben bedepizek. Mint ahogy fb-on kívül is leszívják az energiámat értetlen, negatív emberek. Így viszont, hogy nap mint nap rengeteg időt töltök fent a kedves ismerőseimmel kommunikálva, óhatatlanul beleszaladok a kevésbé kedves, esetleg nem is feltétlenül ismerős hozzászólásaiba, posztjaiba is. És lehúz…. érzem. 

Szóval, jó dolog a közösségi oldal? 

Na, igen, ilyenkor kell az embernek megtalálnia az arany középutat…. Kicsit kilépni a “közösségből”. Csakhogy a jó közösség vonz, csupán a rossz közösség taszít annyira, hogy képes legyek napokig feléje se nézni. Talán néhány napig nem kéne bejelentkeznem. Talán nem kéne híreket olvasnom sem (főleg nem kommenteket alattuk). Talán inkább egy jó könyvet kéne olvasni. Sétálni kéne. Dolgom is lenne elég, éppenséggel. NODE! Hiába minden – ha mindeközben jár az agyam… és felbukkannak benne azok, amiket próbálok fb-on zombulással elnyomni… Meg az, hogy attól, hogy én homokba dugom a fejem, a negatív emberek ott maradnak… és mérgezik a világot… és mégcsak nem is próbálok tenni ellene, még úgy sem, hogy a közösségi oldalon leírom a gondolataimat, és hátha valaki elgondolkodik… Volt  már olyan…. A világot nem tudom megváltani, de esetleg tudok jobb belátásra bírni egyes embereket. Ha akár csak egyet is… 

"Nem mondhatom el senkinek, 

  Elmondom hát mindenkinek"....

(Karinthy Frigyes)