Igen, nem csalás, nem ámítás: szösszenetek következnek fbi-sztorik alapján!
Hogy mik ezek a sztorik pontosan? A rövidítés eredete: facebookos idegesítő sztorik. Mert vannak. Bőven. Vannak bejegyzések, posztok, hozzászólások – és minden erőfeszítésem ellenére sem tudok nyugton maradni, előbb, vagy utóbb, de biztosan hozzászólok bizonyos témákhoz. Természetesen, nem sok foganatja van, miért is lenne…., viszont valóban talán nem a fb a legalkalmasabb fórum arra, hogy kifejtsem a véleményemet. Talán…. – mondom…. Másokkal ellentétben ugyanis én úgy látom, hogy éppen a fb az a hely, ahol sokan vannak, sokan beszélgetnek, ahol talán lehet hatni az emberekre, hogy kicsit másképp lássák a világot. Kaptam viszont nem egyszer olyan visszajelzést, hogy a hozzászólásom olyan hosszú, hogy inkább neki sem állnak elolvasni. Tehát lehet, hogy mégis azoknak van igazuk, akik azt mondják, kár nekem kisregényt írni egy-egy poszthoz.
Végülis arra jutottam, hogy ami kikívánkozik, annak ki kell kerülnie, és ha ott nem, hát majd írom ide. “A téma az utcán hever”, mondják már régóta – manapság viszont inkább áttelepült a facebookra. Néha a téma nem is rossz, de a sztori, ami kerekedik belőle, felettébb idegesítővé válik. A véleményemet ezentúl inkább ide írom le – majd legfeljebb belinkelem hozzászólásként, így a kecske is jól lakik, meg a káposzta is megmarad… Majd itt fogom az x mennyiségű gondolataimmal traktálni azt, aki esetleg olvassa a blogomat – innen az x-trakták cím. Khm.
És hogy mi van a „más mesékkel”? Az is lesz, sok minden kikívánkozik belőlem. Sem időrend, sem sorrend, pusztán mesék – arról, hogy mit is gondolok.
A kezdeti nehézségekkel majd valahogyan megbírkózom talán, úgy tűnik, ezt a felületet is meg kell még tanulnom.
Elsőre ennyi, kedves Olvasó, aki talán megtaláltad a blogot…., remélem, találkozunk még!
"Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek"....
(Karinthy Frigyes)

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: